Koszi-lap

Kategorikusan megállapítja, hogy a védői fellebbezések alaptalanok. Ennyi és semmi más. Ráadásul a továbbiakban következetesen önellentmondásos az egész iromány. Ráadásul egy igen komoly ténybeli tévedéssel indít az első oldalon a Tisztelt Fellebbviteli Főügyészség. Azt írják, hogy a Pest Megyei Bíróság, mint elsőfokú bíróság 2010. július 12-én kihirdetett ítélete… Nos, aki az adott napon ott volt az ítélethirdetésnél, az tudja, hogy mindezen esemény 2010. június hó első napján, azaz elsején történt! És nem közel másfél hónappal később.

Itt meg is állhatnánk azzal, hogy a továbbiak sem lehetnek ezek után relevánsak, amit leírtak. Mert mennyire lehet komolyan venni egy főhivatal ténykedését, ha már ilyen alapvető tényt nem tud a helyén kezelni? Egy olyan főhivatalét, amely emberi életek felett tudja befolyásolni az eljáró hatóságokat, életeket tönkretéve. Most lehetne moralizálni az ügyészi esküvel, de nem teszem, mert semmi értelme. De nem teszem azért sem, mert nincs értelme. Ma, Magyarországon kiemelt szerepet szán magának az ügyészség azzal, hogy az elképzelt teóriáikat át akarják verni, és nem tudni, hogy miért? (Sejtem, hogy az eredményességi mutatók javítása céljából).

A Koszi testvérpár szempontjából, a kapott 18 és félévet kevesli az ügyészség. Súlyosítási kérelmét úgy adta be, hogy éremi indoklás csupán annyiból áll, hogy ez az ítélet nem elég elrettentő, és a társadalmi igény nagyobb büntetést vár.

Azokról a tényekről egyetlen szó sem esik, pl., hogy miért utasítottak el több fontos tanút, akik igazolhatták volna a testvérek állításait! Azokról sem, amely a bizonyítási eljárás utolsó napján hangzott el a tanácsvezető bíró szájából, hogy az addig benyújtott bizonyítási anyagokat kategorikusan elutasítja, kizárja. Így, azokat a továbbiakban nem lehet felhasználni.

Ennek ellenére az első fokú ítélet írásos indoklásában a terhelő adatok tekintetében ezekre hivatkozott a bíróság!

A beadvány hivatkozik a fegyveregyenlőség elvére is. Csupán annyi a gond, hogy a védelem indítványainak a zömét simán lesöpörték a tárgyaláson. Például a különösen védett tanú esetében. Vagy a védelem által kért tanúk sorozatos mellőzésével. Egyik ügyészség sem vette figyelembe azt a kötelezően alkalmazandó tételt, hogy a teljes bizonyítással nem bizonyított tényeket a vádlottak javára kell megítélni. Ennyit a fegyver egyenlőségről.

Hiányos az ügyészi beadvány a testvéreket érintő közvetlen bizonyítékok esetében is. Azért, mert ilyenek nem is léteztek. Amelyek vannak, azok közvetettek, és nem bizonyítottak. Mert mennyire lehet komolyan venni Cz. Attila terhelő vallomásait, amelyeket a kebelbarátja P. István erősített csak meg közvetlenül. És azt is tudni, hogy miért. Elég elolvasni a kettőjük börtönbeli levelezéseiből a Jól jövünk ki című levelet. Amelyben P. István felvázolja a lebukásuk utáni közös védekezési taktikájukat és a stratégiájukat. Amit az első fokú ügyészség megerősítésnek szánt, Sz. Károly és B. József állítottak a testvérekről, azok csak a Cz Attilától kapott információkon alapulnak. A vád erre alapozta a testvérek „bűneit”. Valamint a megbukott különösen védett tanú állítására, amelyet kategorikusan tagadtak még Cz. Attiláék is!

A bíróság első fokon hét évet szabott ki az elsőrendű Sz. Károlyra. Arra, aki tevékenyen részt vett – bizonyítottan-az olajozásban, pénzszállító elleni támadásban, zsarolásban és egyéb bűncselekményben. A Fellebbviteli Főügyészség ezt az ítéletet rendben lévőnek találja, nem kér súlyosítást. A testvérek ellen ilyen konkrét bizonyítékok nincsenek, csupán Cz. Attiláék vallomásai, és bizonyos lehallgatási jegyzőkönyvek alapján mégis 18 és fél évet sóztak rájuk. Ám, a Fellebbviteli Főügyészségnek ez is kevés, súlyosítást kérnek a testvérekre. Sem a régi bizonyítékok tárgy és tényszerű megerősítése, sem új terhelő adatok nem szerepelnek a beadványban. Csupán egy mondatrész a Büntetőeljárási Törvényből: „ nem elég a büntetés mértéke a társadalom megvédésének érdekében”.

A lehallgatások. A nemrégiben kibukott NBH-s lehallgatási ügy kapcsán felvetődik a lehallgatások törvényességének a kérdése is. Az első fokú írásos indoklástárgyszerűen rögzíti a testvérek ellen elrendelt lehallgatás elrendelését 2005. decemberétől, ám, csak egy utalással intézi el a 2004 márciusától történt lehallgatásokat. Olyan megjegyzéssel, a bíróság leellenőrizte azok törvényességét. Ez az az eset, amikor azt lehet mondani, hiszem, ha akarom. Ha 2005-nél léteztek ügyirat számok, elrendelői határozatok számai, akkor 2004-ről miért nincsenek?  A nyomozás során miként látta el a kötelező felügyeletet az ügyészség? És a Fellebbviteli Főügyészség az eltelt egy év alatt foglalkozott-e ezekeknek a lehallgatásoknak a törvényességével?

Merem állítani, nem. Még két gondolat. A nyomozás során történt eljárási szabálytalanságokról egyetlen szó sem esik. Igaz, a Főügyészség elismeri, hogy történtek szabálytalanságok, iratellenességek. Csak úgy nagyvonalúan.

Ám a beadvány „gyöngyszeme az, amikor a Fellebbviteli Főügyészséget jegyző ügyész olyan törvényhelyet citál a beadványban, amely köszönő viszonyban sincs a tárgyalt bűnügy valódi tartalmával! Felvetődik a gondolt, egyáltalában elolvasta e valaki a durván 90 ezer oldalas anyagot?

Ezek után talán már szót sem érdemel, hogy a vádtanújává avanzsáltatott bűnözőt nemes egyszerűséggel átkeresztelik. Zsoltból Józseffé.

 ----------------------------------------------------------------------